Feltárás - Kutatás - Munka
Trebinje, Bosznia és Hercegovina kutatótábor, 2009. szeptember

Résztvevők:

  • Balázs Gergő (búvár)
  • Dani Laci (búvár)
  • Fogarasi Gábor
  • Markó Gábor (barlangász)
  • Keresztes Lajos (búvár)
  • Keresztes Ildikó
  • Kovacsik Péter (búvár)
  • Králl Péter (barlangász)
  • Mede Marci (búvár)
  • Meixner Zsolt (búvár)
  • Pataki Robi (barlangász-búvár)
  • Sári Attila (búvár)
  • Szabó Emőke (barlangász)

A kezemet előre tartva hajtom el a szúrós vegetációt a fullasztóan párás és meleg levegőben, és haladok a véget nem érő macchia dzsungelben. Egy pillanatra megállok, letörlöm a homlokomról a verítéket. Próbálok tájékozódni, hogy egyenesen haladjak, pihenés gyanánt megpróbálom a hátamra simult tüskés szederindát kiszedni a bőrömből. Persze nem sikerül teljesen és pár belém törik. Káromkodok! Utána jön a szokásos kérdés, ami ilyenkor jönni szokott: "Mi a túrót keresek én itt???"

Épp egy barlangszájat keresünk negyedmagammal egy poljén Boszniában egy véget nem érő karron, ami persze nem szűkölködik a szórós dzsumbujjal. Pár napja már itt vagyunk, de eddig csak kisebb barlangokat kellett felkeresnünk, dokumentálnunk és térképeznünk. A világnak eme sarka rendkívül gazdag barlangokban és tele van tankönyvbe illő felszíni karsztformákkal, jelenségekkel. Most már van némi elképzelésem, hogy hogyan is működhet egy polje, amit eddig csak egy fénymásolt könyvből láthattam. Jobb és szemléletesebb a valóság!

Van dolgunk elég. Ha megcsináltunk egy barlangot, 3-4 másik ismeretlen ugrik elénk. Ha megmozdítasz egy követ, új barlangot találsz. Ha helyiekkel beszélsz, új barlangokat találsz. Igazából csak akkor nem találsz új barlangokat, ha otthon maradsz. Kicsit zavarba ejtő a megannyi lehetőség és fogalmad sincs, hogy hova bújj be először, mit térképezz, hova ereszkedj be. Mindenképpen kell egy vezérfonál.

Ez a vezérfonál nekünk Brian. A Devon Karszti barlangász klub oszlopos tagja, aki civilben egyébként vonatkalauz. Már közel 9 éve nyomja itt az intenzív (évi 5-6 hetes!) kutatást és kapcsolatépítést. Apró köpcös kis törpe, örökké nyugtalan, mélyen ülő, kíváncsi szemekkel, hosszú, egyenes orral és fényes pergamenszerű bőrrel, ami képtelen lebarnulni. A klubjukon belül van egy alapítványuk, ami a Proteus-ok és azok élőhelyeit hivatott védelmezni. Ez egy 30 éves program, aminek még az elején tartanak. A program több fronton és szinten zajlik. Jelenleg a Proteusok élőhelyének pontos feltérképezése a fő cél, ami mellett csinálnak hidrológiai méréseket, vízfestéseket, régi vízelvezető csatornák kitisztítását, szemétszedést, amibe a helyi embereket is bevonja. Sok ismeretterjesztő előadást is tart nekik. Egy jobb világot álmodott és foggal-körömmel küzd a céljai felé a saját eszközeivel. Persze a kulturális különbségből félreértések adódnak és ezért több munkát kell elvégezni egy bizonyos célért, de őt ez nem bántja, sőt érzésem szerint tán még élvezi is ezeket a helyzeteket.

Hirtelen a képembe csapódik egy borókaág, amire vadrózsa is felfutott. Szokásos káromlások… Egy pillanat alatt visszakerülök a való világba és csörtetek tovább a bozótban. Néhol távolabb tőlem néha-néha felhangzik a többiek egy-egy fájdalmas kiáltása a bozóttal való lehetetlen, és természetesen sikertelen csaták során. Lassan megunjuk és hátraarc. Nincs meg ez a barlang. Visszamegyünk a táborba.

Lassan a viharfelhők is gyűlnek. Jön a délutáni monszun, mint az előző nap, amikor ismét a bozóttal küzdöttünk ugyanezért a barlangért. Akkor persze barlangásztunk is, kb. 150 méterrel arrébb. Kicsi, jelentéktelen barlangszáj, amit egy nagyobbacska terem követ. Kicsi ténfergés, kúszás-mászás, majd miután módszeresen felkutattuk a barlang bal oldalát, nekimentünk a jobb oldali átkúszásnak. A tér kifordult magából és kitágult. Dupla-metróalagút: sötét, tág, egyenes és metrószél. Felszíni kirándulás este, csillagok nélkül. Végül elértünk egy nagy terembe, ahonnan már nem nagyon mentünk tovább. Le kellett volna hajolni, és az idő is fogytán volt. Visszamentünk a táborhelyre, ami egy patak melletti réten volt, egy kis malomrom közelében, mellette kamionos vendéglátó ipari egység.

Ezt a helyet nevezhetjük egy előretolt tábornak a Dabarsko és Fatnicko poljékon található objektumok szárazbarlangos vizsgálatához, illetve hogy ezen expedíció alkalmával a búvárok egy közeli forrásbarlangban tudjanak merülni a Bijeljani közelében. Ugyan itt csak pár napot töltöttünk el, de nekünk is akadt munka bőven. Térképeztünk, bozótharcoltunk, dokumentáltunk. A poljékat rendszeresen elönti a víz és időszakos tavak alakulnak ki bennük, amik általában addig tartanak, amíg el nem nyeli a karszt. Furcsa volt látni, hogy az Obod nevezetű forrásszájnál (vagy inkább folyószájnál) 15-20 méteres magasságban az iszaptól volt koszos a sziklafal. Ha ezt a szintvonalat képzeletben továbbvitte az ember körbe a poljén, akkor elég nagy felület jött ki. Hatalmas energiák, mennyiségek és erők! Ilyenkor az ember elképesztően törékennynek hiszi magát és olyasmikre gondol, hogy ezek olyan nagyságrendek, amiket el sem tud képzelni. (Aztán vállat von és továbbmegy. -- kp) A vacsora paprikás krumpli volt, kíméletlen adagokkal! Marci lőtt három pisztrángot a patakban, hogy legyen valami desszertnek. Fölcsaptuk egy ytong téglára, mindenestül bele a tűzbe. Kiválóan megsült, rég ettem ilyen finomat!

A főhadiszállásunk egyébként a trebinjei barlangászklub volt kb. 80 km-nyire e tábortól, és 30 km-re Dubrovniktól. A trebinjei klub inkább egy kis zug volt, ahol a helyi barlangászok tartották a cuccukat, köteleiket, ereklyéiket. Közvetlen szomszédságában egy hangulatos kis kávézóval, ahol a reggeli habos capuccinoval kezdtük a napot és az esti Lozá-val zártuk.

Trebinje egy kis mediterrán jellegű városka, platános főtérrel, megtelve a helyben sütött megannyi friss pékáru nyálcsorgató illatával, a közelben lévő piac nyüzsgő forgatagával, ahol egymást harsogják túl az árus nénik és bácsik, hogy neked adják el a friss fügét, olivabogyót, mézet. Nem restellnek végigkóstoltatni veled a házi sajtjaikat, félbevágni a gyümölcsöt, hogy lássad, szép áruval van dolgod és az ára is igazán jutányos. Középen egy folyó szeli át a várost, amit hidak kereszteznek (wow -- kp). Remek esti sétákat nyomnak itt a helyiek az óvárosból kiindulva és nem fukarkodnak megmutatni a bájaikat a lányok kis csoportokba tömörülve, belebolyongva az éjszakába. Kényelmes egy olyan város közelében barlangászni, ami körös-körül tele van barlangokkal.

Persze az élet nem csak játék és mese, hallottál már a csúf, gonosz coli baktériumról? A város vízvezetéke sajnos ihatatlan számunkra, ezért a reggeli pékáru mellé egy-két palackos víz is került. Persze idővel sokunkat utolért a csúf, gonosz. Én sem maradtam ki, a szükség új versenyszámban űzött a csúcsra: a távolba hányásban. A cél, minél hamarabb elhagyni a hálózsákot és kiszaladni a mosdóba, a lehető legtöbbet belepakolni a mosdókagylóba, de több pontot ér, ha a wc-be nyomod. 10 pontos az a teljesítmény, amikor a küszöbről hánysz bele a mosdókagylóba, maximum 90%-os sikerrel. Nos, bár szerényen, de bizton állíthatom, hogy ez utóbbi eredménnyel én nyertem. Sikerült lepipálnom az Emőke 9,5 pontos teljesítményét is, amikor a nekifutás szakaszban beakadt a sátorcipzárba a haja és rögzített fejtartással volt kénytelen távolba hányni, ezzel a sátort belse purgálásának ütemére rángatni. A nehezített körülmények ellenére is remek teljesítményt nyújtott. Aki részt vett a távolba hányás versenyszámokban, annak kötelező volt még a gyorsan-sokat-fosás versenyszámra is beneveznie. Sok mindent megéltem már, de életem (eddigi! -- kp) legdurvább fosássorozatát itt éltem meg...

A 10 nap alatt tehát nagyon sok szép dolgot láttam és tapasztaltam. Sokat kaptam a búvároktól is, pl. mindjárt azt, hogy az egyik legszebb, de leghülyébb dolog a barlangi búvárkodás. A legjobban viszont mégis csak az tetszett, hogy a barlangok hemzsegnek a kisebb-nagyobb állatoktól és a vizeik a halaktól, rákoktól. Brian nem lőtt mellé, amikor ezt a helyet jelölte ki a kutatási területének, mert itt aztán igazán van mit kutatni, mind feltárás és térképezés terén, mind barlang- és víztudományok terén. Nagyon sok lehetőséget és sikert látok ebben a régióban. Éljen Bosznia, a legszegényebb és legszebb ország a balkánon! Jövőre ismét találkozunk!

Gábor

Fotógyűjtemények:

2003 - 2011 © Papp Ferenc BKCs - desIgn:ALTAIR