Túrák
Großglockner (Ausztria) túrák 1998 - 2004

1998 Salmhütte, normál út. Andi, András, Atyuka, Gyurma, Leó
1999 Pallavicini-kuloár, Hegyi Zoli, Marci, Leó
2000 Kalls felöli normál út, Sári, Kata, Csaba, András, Csaba untestv.
-"- Keleti fal, Marci, Leó
-"- Stüdlgrat gerinc, Atyuka, Bugyiárus István
2004 Stüdlgrat gerinc, Leó, Bé, Tegzi

A Großglockner (Harangozó, 3798 m) Ausztria legmagasabb hegye. Éles gerincéből kiemelkedő impozáns, gránitból és zöldpalából álló ikercsúcsa tektonikus ablakként üti át a kelet-alpi elsősorban mészköves takaróredőt.
Klasszikus túracélpont, sok mászó és turista képzeletét inspirálja. Három normál útján a téli lavinák lezúdultától kezdődő és szeptember első pár hetéig tartó szezonban óriási tömegek kapaszkodnak fölfelé, a csúcs környékén nem ritka, hogy órákat kell várni.
Az alpesi menedékházak szeptember 30-án bezárnak, ami nemcsak a tömegturizmus végét jelzi, hanem innentől egész tavaszig nyitva állnak az ingyenes vagy becsületkasszás winterraumok. Háromszor jártam erre október közepén-végén, a hóviszonyok az optimális körül voltak, nyugalmas időjárást tapasztaltam és viszonylag kevés mászó mozgott a hegyen.

1998 október, Salmhütte felőli normál út
A Glocknerhausnál hagytuk a kocsit és a Heiligenblut felé lefutó gerincet dél felől megkerülve a Salmhüttéhez tartó utat választottuk. Talán ez a legszebb normál útja a hegynek, és lehetőséget ad, hogy a hegytetőt elérve a keleti normál úton térjünk vissza a kiindulásunkhoz. Sajnos a csúcsnapon kifutottunk az időből, és az utolsó métereken sűrű köd kapta el csapatunkat, visszafordultunk.

Akkoriban fiatal, tántoríthatatlan motivációkkal bíró, kompromisszummentes hegymászó gyerek voltam, sok fárasztó hegyi és barlangi túrával a hátam mögött, de a kondíciók mindig kedveztek, és még nem kellett hegycsúcsról lemondanom. A mászások nehéz pillanatait leszegett fejjel, foggal-körömmel-még-egy-lépést módón éltem meg, és nagyon meglepett, mennyire könnyű és felszabadító a józan eszünkre hallgatva a visszafordulás mellett dönteni, mikor azt mondják a körülmények, hogy ne húzd ki a gyufát.

1999 október, Pallavicini-kuloár
A Pallavicini-kuloár a Glockner természetes vonalvezetésű, gyönyörű klasszikus útja, nevével a hágóvas feltalálójának állít emléket, aki 1876-ban mászta meg először.

A beszálláshoz épített bivakkunyhóhoz a Pasterze-gleccsren átvágva könnyű, hasadékok és néhány jégtorony miatt némi figyelmet igénylő emelkedő vezet. A kunyhó - és gondolom a kuloár is - a szezonban tömve van, de most, október végén csak egy cseh partival osztjuk meg az emeletes ágyat. A vendégkönyvben januári és februári bejegyzés nem volt, nyilván nem véletlenül.

Valamivel 6 előtt indultunk, épp a beszállás peremhasadékában kötöztem a standot, mikor a Nap kitolta az arcát a keleti gerincek mögül. Lélegzetelállító, ahogyan a kékesfehér árnyalatban tompán világító, fagyos hajnali hólejtők és jéghasadékok meleg, narancs tónusokban kezdenek szikrázni.
Átkúszik a borzongás a hátamból a tagjaimba, ahogy megérzem a szélkabáton áthatoló melengető sugarakat, széles ívben kiköpöm a hóba a negrót, úgyis hasztalanul próbálja elnyomni a gyomromból felbugyborékoló kolbász-ízeket, és megsuhintom a fejszét, hadd spricceljenek a jégszilánkok...

A kuloár amolyan 17-18 kötélhossznyi, az első három szűkebb lavinagyűjtőben vezet, majd tágas, 60-70 fok körüli lejtőn, stabil firnen csattoghatunk fölfelé. Nyáron általában végig keményre fagyott jégen kell mászni. Az utolsó előtti hosszban van egy meredek jeges rész (standok a jobb sziklafalon), és kőtömböket kerülgetve érkezünk ki a Schartéra.
Az évnek ebben a szakaszában a Nap nem süt rá a kuloárra, amitől a frissen hullott hó lassabban konszolidálódik ugyan (de ez kevésbé probléma, mert ilyenkor ritkábban esik), viszont kisebb a lavinaveszély. A felsőbb szakaszokon hatalmas jégáthajlásokból bőröndnyi-kispolszkinyi kőtömbök lógnak ki, arra várva, hogy kiolvadjanak, - srácok, jöttök tekézni? - örültem, hogy ezekkel nem kellett összebalhéznom.

A csúcsról az északi gerincen indultunk lefelé. Három hossz ereszkedés után elértük az Ördögtorony nevű alakzatot a gerinc csorbájában, innen egy firnrámpa vezet le a bivak platójához, jégcsavarlehúzós módszerrel beleszüttyögtünk az estébe, mire leértünk.
Érdemes inkább nem hagyni cuccot a bivakban, és a keleti normál úton visszatérni a parkolóba, esetleg az Erzherzogban (3454 m) meghúzódni éjszakára.
Figyeljünk, mikor emberek mozognak a Schartén, engem majdnem lebombáztak egy ereszkedőlapkával.

2000 október
Ez a felejthetetlen túra számomra a Papp Ferenc csoportegységét hegymászással legszebben kifejező három napja volt.

Három csapatban három oldalról estünk neki a hegynek. Andrásék Kalls felől, Atyuka és cimborája a Stüdlgrat-gerincen, Marcival meg a keleti oldalon terveztünk felmászni.
- Holnapután délután a keresztnél! - beszéltük meg életem egyik legfurcsább randevúját.

Andrásék a Kalls felőli normál utat választották. A hegy lábától meredek völgyben hófoltokat kerülgetve és 900 méter szintkülönbséget begyűrve vezet a kaptató a Stüdl Hüttéhez (2801 m). Másnap, a csúcsnapon az út egy havas katlant átvágva, majd egy sziklás bordát követve ér a főgerincre, az Erzherzog Johann Hüttéhez (3454 m), ahonnan egyre meredekedő hólejtők vezetnek közvetlenül a csúcstömb alá. A kitett gerincen először a Kis-Glocknert érjük el, majd pár méter ereszkedés után következik a híres Scharte, a két csúcs közötti keskeny nyereg, ahová kelet felöl beköt a Pallavicini-kuloár. Még egy sziklafelszökés, és ott áll a jégkoloncba fagyott csúcskereszt.

Marcival még tavaly kinéztünk a keleti oldalon egy, a csúcs esésvonala körül természetes vonalvezetéssel kanyargó utat. Az első napon fölmentünk a Pallavicini aljához épített bivakba. Az kedvező hóviszonyok miatt még a hágóvas sem került elő.
Ha erre készülünk mászni, útvonalunkat bármelyik Glockneres képeslapon megtervezhetjük. Mi sziklás részeket kerülgetve haladtunk az egyre meredekebb hófalon, majd kitraverzáltunk balra a csúcsra vezető gerincre. A porhóval borított gerincek mászása általában taknyolás, ez sem volt kivétel.
Igazán remek érzés a csúcs alatt egy sziklatömb szélárnyékában meghúzódva, csokoládén nyammogva figyelni a Klein-Glockner felől érkező barátok kötélmanővereit.

Mire Atyuka és mászótársa késő délután kiszállt a Stüdlgrat-gerincből, csapzott-vidám csapatunk már az Erzherzog-menedékházban olvaszotta a havat a sokadik teához.

Húszpercenként kimentem a teraszra, kémleltem a hegyoldalt. Esteledett már, végre feltűnt jégcsákányt lóbáló alakjuk. Elindultam eléjük, a fagyott firn halkan nyikorgott a lépéseim alatt.

2004 tavasz
Mecseki víznyelők kutatásán fölkeményedett pécsi mudjahedinek hívtak el egy közös mászásra. Mivel régóta kacsintgatok a Stüdlgrat-gerincre, azonnal megtaláltuk a hangot egymással. Március közepe volt, tartottam az alpesi tavasz hóviszonyaitól, de az összes előrejelzés megfelelő időjárást és mérsékelt lavinaveszélyt ígért.

A Stüdlgrat Kalls felől nyílegyenesen vezeti a mászót a Glockner csúcsára. A Stüdl-hüttétől jobbra és balra is kerülhetjük a gerincet a beszállásig, talán az utóbbit érdemes választani.
Egy halom hosszú hevedergyűrű, néhány sling, nagy friend és hexa elegendő felszerelés. Stabil közepes mászótudással (a gerinc UIAA II-III) és kötéltechnikai ismerettel, valamint jó kondícióval a birtokunkban bátran nekivághatunk. Megfelelő hóviszonyok mellett hágóvasban is mászhatunk.
Sajnos a törős kőzet miatt a 19-20 kötélhossz alatt egyetlen jóleső, szép mozdulatot sem tehettem, bár a szikrázó időben végtelen panoráma kárpótolt mindenért.
Minden látszott: délkeletnek a Triglav piramisa, mellette a Canin, álmaim felfedezett és még rám váró barlangjárataival, délre a Tre Cime merész tornyai, a Cristallo, a Civetta, a Marmolada tömbjei szigetként állnak ki a csipkésen hullámzó csúcstengerből. Bé jócimborámnak nagyon húzós szövege van, három napig hasamat fogtam a röhögéstől.

A mászás számomra rendkívül őszinte ágazat, hamar a mérlegre dobja az embert.

(c) Leó
2003 - 2011 © Papp Ferenc BKCs - desIgn:ALTAIR