Túrák
Barlangtúrák a Caninon, Novelli és Magyar-bg., 2006 október 6 - 8.

Csak az asztenoszféra állíthat meg minket
Eső után
Simán megtaláltuk a Novellit, és be is kecóztunk a mellette levő tágas Barlangba. Előtte volt ugyan kis komplikáció, ugyanis nem akartak fölengedni minket a parkolóból a hegyre, mert felújítják a sípája egy részét, és emiatt robbantottak is.

Leszállás a Novellibe
Márkító, Kroll és Losi indulnak lefele
Aranyos barackok
Szóval csütörtök reggel helyett csak délután engedtek minket (kamilla, emőke és én) a parkolóból elindulni, elég szar esős idő volt előtte éjszaka. Ennek ellenére még aznap beszereltük a barlangot a 160 -as akna tetejéig. Nem semmi, hogy a két csaj zokszó nélkül nyomta végig köteles beggel az egész túrát -föl a hegyre, le a barlangba stbstb.

Másnap dél körül megérkezett a Novellihez a másik autónyi ember, Márkító, Kroll, és Losi. Nekik valami parkőr félék pampogtak még odalent, hogy milyen sok pénzbe került nekik a februári baleset. Ez persze iszonyatos tapintatlanság, nekünk a barátainkról volt szó.

Feszület
Predator szereti karsztkutatókat is
Ahogy megérkeztek, gyorsan le is indultak beszerelni a nagyaknát, mi meg utánuk. De a 160 -as akna annyira vizes volt, hogy a felénél úgy döntöttek, hogy ekkora elázást nem ér meg a végpont. Aznap ugyan sütött a nap, de az előtte jött csapadékoknak és az olvadozó hófoltoknak úgylátszik ez az eredménye. Tulajdonképpen nem meglepő... Úgyhogy kimentünk, Gümőke és Kami kiszereltek (büszke vagyok rájuk).

Canin ősszel
Kék, fehér, zöld...
Szombaton 5-en lementünk a Gortaniba az X-ponti bivakhoz szemetet, és egyébb fölöslegessé vált dolgokat kihozni. A tábor réten persze megtaláltuk a februári tragédiában elhunytaknak emléket állító kopjafákat. Számítottam rájuk... mégis nehezen feldolgozható döbbenet kerített hatalmába... miközben a békésen ácsorgó biztonságot sugalló fenyőcskék között körbe a hegyormok és falak gyilkos és közönyös szépségét fürkésztem... -tehát ez az a hely.

Az az emlékhely gyönyörű.

Kisebb gombóccal a torkomban igyekeztem továbbterelgetni a többieket. Koncentráljunk a mai napra.

Bivakbarlang
Otthonunk, a szeméttelep
Olyan nehéz is, mint ahogyan kinéz
Szóval a Magyar -barlangon keresztül lementünk az X-ponthoz. A barlangban a kötelek elég szarok, helyenként kifejezetten veszélyesek... törött magú kötelek, szétcsúszott és szétcsúszás előtti köpenyek, kicsomózott sérülések miatt megrövidült, kifejezetten kényelmetlen szakaszok stb... Szerintem hosszútávon ez így nem maradhat. Ki kéne cserélni a köteleket, és felhúzva-összeszedve kéne őket tárolni.

Elég vizes volt ez a barlang is, csurgások jöttek a kötélen a nyakunkba.

Ideális kötélmosóhelyAztán elkavirnyoltunk a Humbold -ág felé, és megnéztük a 140 -es aknát is. Végül kisebb rosszullét miatt csak 4 begnyi cuccot hoztunk ki az X-pontról, ebből 2 begnyi szemetet. Ezt le is vittük a hegyről. Kihoztunk egy piros kötelet, amit begestül a bejárati teremben hagytunk. Kihoztunk néhány polifómot, és egy pappferences kötelet is. Ezutóbbit haza is hoztam -elég szarul állunk csoportszerkóval.

KötélmosásAztán egy szép este, és egy még szebb reggel után lecammogtunk a sípályán és elindultunk. Hihhetetlenül szép hely az őszi Canin...

Hazafele menet, még nem is messze, találtunk egy ideális kötélmosó helyet, bő és tisztavizű patakkal, így a kötélmosás is hamar megvolt.

Nagyon vidám és kedves túra volt, remélem lesz még sok ilyen...

Csajszik Előjöttek a reggeli napra Ez biztos, hogy nem normális Canin, 2006. október 6-8.


lac
2003 - 2011 © Papp Ferenc BKCs - desIgn:ALTAIR