Túrák
Dél-Amerika 2006. január - június

Több mint egy évnyi álmodozás és tervezgetés után 2006. január 4. -én indultunk neki a nagy latinamerikai utazásnak. Volt aki utólag csatlakozott egy időre, volt aki eleve rövidebb időre jött. Volt aki fizetés nélküli szabadságot vett ki, volt aki teljesen otthagyta a munkahelyét azért, hogy hónapokon keresztül utazhasson. A túrának öszesen 9 résztvevője volt, a fél év alatt megfordultunk Argentínában, egy rövid kitérő erejéig Uruguay -ban, Chile -ben, Bolíviában és Peru déli részén.

Az útvonal Az útvonal január 5. és március 17. között Az útvonal március 17. és június 29. között Az utazás első felében (Argentína, Chile) Buenos Aires -be való érkezés után 4 hetet töltöttünk a Mendoza környéki Andok felfedezésével, ezután a kontinens legdélebbi csücskén elhelyezkedő Tűzföldet látogattuk meg. Észak fele haladva végigjártuk Patagónia számos Nemzeti Parkját, kisebb nagyobb hátizsákos túrákat téve bennük, majd Santiago -t magunk mögött hagyva Észak -Chile -ben autót béreltünk, hogy egy két hetes körutazás keretében megismerkedjünk az Atacama -sivatag vidékeivel.

Az utazás második felében (Bolívia, Peru) Délnyugat- Bolívia természeti szépségeit és a Salar de Uyuni - sós tó vidékét jártuk meg, majd az ország jelentősebb településeit látogattuk végig. Majd egy rövidebb perui látogatás után visszautaztunk Bolíviába, hogy mintegy másfél hónapot a legeldugottabb nemzeti parkjában, a Noel Kempff Mercado Nemzeti Parkban dolgozzunk önkéntesként.

A túra résztvevői:

Gazda Attila (Atyuka), Petró Ildi, Schaffhauser Gellért: Január 4. és április 3. között utaztak (3 hónap).
Buenos Aires, Mendoza környéki Andok, Tűzföld, Patagónia, Santiago, Atacama -sivatag (Argentína, Chile)

Tombor Kati: Január 31. és április 4. között utazott (2 hónap).
Buenos Aires, Tűzföld, Patagónia, Santiago, Atacama -sivatag (Argentína, Chile)

Borzsák Veronka, Králl Péter (Kroll): Január 31. és március 5. között utaztak (5 hét).
Buenos Aires, Tűzföld, Patagónia, Colonia de Sacramento (Argentína, Chile, Uruguay)

Csekő Zsuzsa (Zs), Egri László (lac): Január 4. és június 29. között utaztak (6 hónap).
Argentína, Chile, Bolívia, Peru

Csekő Árpi: Április 4. és április 24. között utazott (3 hét).
Bolívia és Peru települései


Az utazásról bővebben itt olvashatsz:

Zs, Ildi, Atyuka, Gellért, lac Kati Veronka és Kroll Csekő Árpi
2003 - 2011 © Papp Ferenc BKCs - desIgn:ALTAIR